2009. március 8.
A budaörsi Nepomuki Szent János Plébánia Vasárnapi Értesítője
Útravaló nagyböjt 2. hetére - 2009. március 8.
OLVASMÁNY (Ter 22,1-2. 9a. 10-13. 15-18)Ma különösnek találjuk, hogy Isten ilyen próba elé állítja az embert, de Ábrahám pogány környezetében az emberáldozat nem volt szokatlan, ha veszélytől akartak szabadulni. Isten iránti bizalommal engedelmeskedett, Isten pedig elfogadta engedelmességét, de tudtára adta azt is, hagy nem kíván emberáldozatot.
Isten próbára tette Ábrahámot, és így szólt hozzá: „Ábrahám, Ábrahám!” „Itt vagyok” - felelte. Akkor ezt mondta neki: „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Mórija földjére, s ott mutasd be égő áldozatul azon a helyen, amelyet majd mutatok neked.” Amikor megérkeztek a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, kinyújtotta kezét, és vette a kést, hogy feláldozza a fiát. De az Úr angyala rászólt az égből, és azt mondta: „Ábrahám, Ábrahám!” „Itt vagyok” - felelte. Az angyal folytatta: „Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent, és egyetlen fiadat nem tagadtad meg tőlem.” Amikor Ábrahám fölemelte szemét, látott egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Ábrahám odament megfogta a kost és feláldozta égő áldozatul fia helyett.
Azután az Úr angyala az égből másodszor is szólt Ábrahámhoz, és mondta: „Magamra esküszöm - ez az Úr szava -‚ hogy mivel ezt tetted és egyetlen fiadat nem tagadtad meg tőlem, gazdagon megáldalak. Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait, és mint a tengerpart fövenyét; utódaid elfoglalják majd az ellenség kapuját. Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel hallgattál a szavamra.”
VÁLASZOS ZSOLTÁR (115,10 és 15. 16-17. 18-19.4)
Válasz: Isten Színe előtt járok ezentúl, * az élők földjén.
SZENTLECKE (Róm 8,31 b-34)
Az apostol a reményt akarja megalapozni, amikor arra utal, hogy az Atya szeretete és irgalma miben nyilvánult meg. Áldozatul adta Fiát, illetőleg alkalmat adott neki, hogy élete odaadásával kimutassa engedelmességét. Az Atya őrá rakta bűneinket, hogy bennünket meg igazulttá tegyen. Ezért mondhatjuk, hogy ha Isten velünk, ki ellenünk.
Testvéreim! Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki nem kímélte saját Fiát, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?
Ki emel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk?
EVANGÉLIUM (Mk 9,2-10)
A színeváltozást megelőzte Péter vallomása (Mk 8, 29) és Jézus bejelentése, hogy szenvedni fog: Ő a látomással az apostoloknak adott tanítást, hogy higgyenek benne majd akkor is, ha szenvedni látják. Az Atya szeretett Fia ő, azért szavának hinni lehet. Mózes és Illés jelenléte arra utal, hogy benne az ószövetségi jövendölések beteljesednek. Személye titokzatos, de az üdvösség üzenetét ő hordozza.
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
Alázatos szolgálat
dr. Meszlényi Zoltán püspök élete
Meszlényi Zoltán Lajos 1892-ben született Hatvanban, hívő katolikus családban. Az esztergomi bencés gimnázium befejezése után a kitűnő képességű fiatalembert egyetemre elöljárói Rómába küldték, ahol teológiai, bölcseleti és filozófiai doktorátust is szerzett. 1915. október 28-án szentelték pappá. Az Esztergomi Főegyházmegye fiatal papját főpásztora levéltárosnak és szertartónak nevezte ki az Érseki Hivatalba, majd 1917. végén érseki titkári megbízást kapott. 1920-ban Csernoch János érsek Meszlényi Zoltánt, aki kiváló egyházjogászként is segítette munkáját, az Esztergomi Érseki Főszentszék jegyzőjévé nevezte ki. A kővetkező főpásztor, Serédi Jusztinián bíboros, prímási irodaigazgatói beosztással és kanonoki kinevezéssel ismerte el Meszlényi áldozatos munkáját.Meszlényi Zoltán 1937-ben lett az Esztergomi Főegyházmegye segédpüspöke. Püspöki jelmondata: Fidenter ac fideliter (Hittel és hűséggel). Ezt a mondást igazolta egész addigi és későbbi élete is. Kimagasló egyházkormányzati munkája mellett odaadó figyelemmel fordult az oktatási, szociális és egészségügyi szervezetek tevékenysége, valamint az egyes emberek gondjai, nehézségei felé. Nemcsak hirdette, hanem tettekre is váltotta az evangéliumot.
A második világháborút követő nehéz időkben, miután Mindszenty József bíboros hercegprímást bebörtönözték, s az egyházmegyét ideiglenesen vezető Drahos János általános helynök elhunyt, Meszlényi Zoltán püspököt az egyházi szolgálat iránti lelkiismeretes, csendes, odaadó hűsége késztette arra, hogy minden fenyegetés ellenére elfogadja a káptalani helynöki tisztséget. Ezért az egyházi szolgálatáért hurcolták börtönbe 1950-ben, ahol sok kínzás és szenvedés után vértanú módjára halt meg 1951. március 4-én.
Holttestét 1966-ban egyszerű körülmények között, a nyilvánosság kizárásával temették el az Esztergomi Bazilika altemplomában, ahol ma is nyugszik. 2004. március 10-én kezdődött meg a boldoggá avatási eljárása, amely, remélhetőleg hamarosan befejezéséhez közeledik. Imádkozzuk a következő imádságot Meszlényi Zoltán püspök mielőbbi boldoggá avatásáért.
„Ha a búzaszem nem hull a földbe és el nem hal, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24) Zoltán püspök élete egy ilyen drága mag Egyháza és hazája kertjében. Áldozatát tudatosan és megalkuvás nélkül hozta. Isten kedvesnek találta. Élete a tettrekész és alázatos szolgálat volt és így lett belőle égő áldozat. Kérjük Urunkat, dicsőítse meg őt és emelje boldogaink és szentjeink sorába. Krisztus, ami Urunk által Ámen.
Hirdetéseink
- Már most jelezzük, hogy Húsvétra előkészítő lelkigyakorlatunkat március 31-én, április 1-jén és 2-án tartjuk. Rendhagyóan kedden, szerdán és csütörtökön lesz. Tesszük ezt azért, hogy nagyböjti programunkat megfelelően alakíthassuk.
- Örömmel hirdetjük. hogy elkészült plébániatemplomunk történetéről szóló kiadvány, amely a szentmisék után 500 Ft- ért megvásárolható a sekrestyében.
- Szombaton az esti szentmise után, ünnepi megemlékezés lesz a Templom téren, melyen Harrach Péter országgyűlési képviselő mond beszédet.
- Mindszenty Iskolánk fennállásának 15. évfordulójára pályázatot hirdetett meg „Én és a világ-2009” címmel. Részletek a hirdetőtáblán.
Egyházközségünk bankszámlaszáma az CIB Banknál:
11103303-19828983-36000001
Magyar Katolikus Egyház: 0011
Caritas Alapítvány Budaörs adószáma: 19180210-1-13
Karizma Nevelési-oktatási Alapítvány adószáma: 18681505-1-13
Egyházközségünk honlapjának címe: www.budaorsromkath.hu
Az elmúlt héten a keresztség szentségében részesült
Pogácsa Leila Lea
Az elmúlt héten eltemetett halottaink
Kovács István
Varga Zoltánné Judit
Laboránovits Györgyné Teréz
Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik! És az örök világosság fényeskedjék nekik!
