Ministránsok

A ministránsok

 
Az ifjúsági élet az elmúlt időben meglehetősen silánynak és csökevényesnek mutatkozott a ministránsok körében is . Most azonban új célok és új ötletek merültek fel az új káplán jövetele óta. A ministráns közösséget újjászerveztük, új programok elkészítésén és megvalósításán fáradozunk.
 
Az eljövendőkben
  • szeretnénk, hagyománnyá tenni a Krisztus Király ünnepekor való ministráns avatást
  • szeretnénk minden hónapban – az időjárástól függően - kirándulást szervezni,
  • szeretnénk, ha lenne egy igazi ministráns tábor a nyáron, valamint
  • tervezzük még egyéb kulturális programok szervezését , illetve
  • egy ütőképes focicsapat felállítását.
 
Reméljük az eltervezett célok megvalósítása zökkenőmentes lesz, és újból kitüntetés lesz ministránsnak lenni, ami nem zárja ki a jókedvet, vidámságot, és boldog együttlétet!
Az a fiú, aki volt mát első áldozó, és örömmel szolgálna a templomban, valamint vállalja, hogy lelkiismeretesen felkészül a ministráns ismeretekből, akkor várjuk a jelentkezését a plébánián – név, cím, telefonszám megadásával – személyesen, telefonon vagy e-mailen.
 
Budaörs, 2003. november 17.               
 
Egy ministráns a sok közül