Történet:
Mátraverebély-Szentkút a szlovák – magyar határ mentén, többnemzetiségű területen található, hasonlóan számos egykori magyar ferencesek által vezetett kegyhelyekhez, amelyek mindig a sokféle népek találkozóhelyei, többnemzetiségű kolostorok és a népnyelvi prédikációk színhelyei voltak,pl. Szentantal, Máriaradna (Románia), Baja (Dél–Magyarország), Frauenkirche (Ausztria). A hagyomány szerint 1091–92-ben Szent László király ellenségei elöl menekült, és egy szakadék fölé ért. Innen reménytelen volt a továbbjutás, de lovával ugratott egyet, és ekkor fakadt itt az első forrás. A legenda mögött a magyar irodalom szép képe húzódik meg: László az új Mózes – vízfakasztás –, aki törvényeivel keretet adott a magyarság életének, úgy, ahogy Mózes a zsidóságnak.
Az első gyógyulás a XIII. században történhetett, amikor a Szűzanya, karján a kis Jézussal, megjelent egy verebélyi néma pásztornak, és azt parancsolta neki, hogy ásson a földbe, és az előtörő vízből igyon. A fiú engedelmeskedett, és visszakapta beszélőképességét. 1210-ben a zarándokok sokasága miatt templomot építettek Mátraverebély faluban, ahonnan körmenetben vonultak a Szentkút völgyben lévő forráshoz. 1258-ban ennek a templomnak már búcsú kiváltsága volt.
A zarándokhely az 1400-as évektől a legnagyobb búcsújáróhelyeknek adott búcsúkiváltságokkal rendelkezett. 1700-ban XI. Kelemen pápa kivizsgáltatott néhány Szentkúton történt csodás gyógyulást és azok valódiságát elfogadta. 1705-ben épült fel Szentkúton az első kőkápolna. Almásy János Szentkúton nyert rendkívüli gyógyulásáért hálából, Bellágh Ádám Antal szentkúti remete pap segítségével, 1758-tól 1763-ig felépítette a mai kegytemplomot és mellé egy kolostort.
1970-ben VI. Pál pápa a kegytemplomot „basilica minor” címmel tüntette ki.
A Szentkúti barlangokban, a mai kegytemplom fölötti hegyoldalon a XIII. századtól éltek remeték. Az utolsó szentkúti remete, Dobát Jozafát 1767-ben halt meg. Sírja a bazilikában van.
A kegyhelyet hosszú időn át ciszterci szerzetesek látták el, a török idők óta azonban a ferencesek is részt vettek a búcsúscsoportok vezetésében, lelkipásztori szolgálatukban.1772-től már ők a szentkúti kolostor lakói, végleges letelepedésükre azonban csak a 19. században került sor.
A kegyhely a jozefinizmus hatása miatt csak az 1920-as években virágzott fel újra, a fejlődést azonban a kommunizmus megakadályozta. 1950-ben a diktatúra elűzte a ferenceseket, államosította és szociális otthonná alakította a kolostort. A Kisebb Testvérek 1989-ben tértek vissza a zarándokhelyre. Akkor újult meg a templom külső, és vásárolták vissza egykori földjeiket, hogy a későbbi fejlesztések alapját megteremtsék.
A ’90-es évek elejétől fogva fokozatosan megerősödött a gyalogos zarándoklatok hagyománya. Erdő Péter bíboros, prímás a búcsújáróhelyet, mint Magyarország legjelentősebb búcsújáróhelyét Nemzeti Kegyhellyé nyilvánította. Főbúcsúja a Nagyboldogasszony ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon van.
A kegyhely a kommunizmus miatt nem fejlődhetett úgy, mint ahogy Európa más nemzeti zarándokhelyei. A természet szépsége, az Irgalmas Atyával való találkozás a szentmisében, gyóntatásban és a prédikációkban, az imameghallgatásokban pedig Szűz Mária anyai szeretetének megtapasztalása azonban mintha pótolná ezt a hiányosságot.

A képek zarándoklatról.

Összeállította: Novák György