Cölibátus
Hummes bíboros a papi cölibátusról
"Krisztus értékes adománya az Egyháza számára”
VATICAN CITY, MARCH 24, 2007 (Zenit.org).-Ezt a cikket Cardinal Cláudio Hummes, a Klérus Kongregáció prefektusa írta a Papi cölibátus fontosságáról!” Az Osservatore Romano közölte. * * *
VI. Pál pápa enciklikájának, a „Sacerdotalis Coelibatus”- kiadásának negyvenedik évfordulója alkalmával fontos, hogy felidézzük ennek a pápai dokumentumnak hivatalos tanítását.
Valóban a papi cölibátus Krisztus értékes ajándéka Egyháza számára, ajándék, melyet újra meg újra át kell elmélkednünk, meg kell erősítenünk, különösen a mai szekularizált világban.
"A Kártágói Zsinat (390) például azt mondja 'Illő, hogy azok, akik az isteni szentségeket kiszolgáltatják, tökéletes megtartóztatásban éljenek, hogy azt, amire az apostolok tanítottak és amit őseink megtartottak, mi is megőrizzük. „ "[1]
Hasonló módon bibliai érvekkel védi Alfons-Marie Stickler a cölibátus apostoli eredetét. .[2]
Történelmi fejlődés
Az Egyház ünnepélyes Tanítóhiavatla sohasem szűnt megerősíteni az egyházi cölibátus elrendelt szabályozását. Az Elvirai Zsinat (300-303?) a 27 kánonban írta elő: "A püspök háztartásában, a többi klerikushoz hasonlóan, csak a nővére vagy egy konszekrált szűz élhet, mégpedig azért, semmiképpen sem egy idegen nő. A 33. kánonban pedig: "A következő általános tilalomról történt döntés: a püspökök, a preisbiterek, a diákonusok, s minden klerikus köteles tartózkodni a feleségétől, nem lehetnek gyermekei, ha mégis, úgy el kell távolítani a klerikusi állapotból ."[3]
Szt. Siricius pápa (384-399),Himerius, Tarragona püspökéhez írt levelében 385 február 10-én megerősíti ezt "Az Úr Jézus, aki azt kívánta, hogy az Egyház, melynek Ő a Vőlegénye a tisztaság fényében ragyogjon, mindannyiunkat, papokat az önmegtartóztatás felbonthatatlan törvénye alá vetett, azért, hogy felszentelésünk napjától kezdve szívünket és testünket a fegyelemnek és tisztaságnak szenteljük, hogy így naponta Istennek kedves áldozatot mutassunk be. "[4]
A-z I. Lateráni Egyetemes Zsinat (1123) 3. kánonjában olvassuk. "Teljességgel megtiltjuk a papoknak, diákonusoknak és szubdiákonusoknak, hogy ágyasokkal vagy feleségükkel éljenek, hogy más nő éljen a háztartásukban,mint amit a Nicei Zsinat (325) megengedett. [5]
Ehhez hasonlóan a Trentó-i Zsinat 24. ülése újra kimondja, hogy teljességgel lehetetlen házasságot kötnie a klerikusoknak akiket a szent rendek felvétele kötelez, valamint az ünnepélyes örökfogadalmas férfi szerzeteseknek, s ezzel egyidőben kimondták ezen házasságok érvénytelenségét; s hogy kötelesség Istentől becsületesen kérni a tisztaság ajándékát
A közelmúltban a II. Vatikáni Zsinat a Papi Életről és Szolgálatról szóló dokumentumban, a „Presbíterorum Ordinis”-ben (7]kiemelte a cölibátus és Isten Országának közvetlen kapcsolatát. A cölibátust isten Országa nagyszerű jelének tekintette, annak az új életnek a kezdeteként, melynek szolgálatára az Egyház felszenteli szolgáit.
VI. Pál pápa az 1967-június 24-én kiadott. A "Sacerdotalis Caelibatus" enciklikával, a zsinati atyáknak két évvel korábban tett ígéretét váltotta valóra. Ebben megvizsgálta a cölibátus fegyelmével kapcsolatban támadt ellenvetéseket. Majd áttekintette a cölibátus fegyelmi kérdéseinek krisztológiai alapjait, azt, hogy mit tanulhatunk az első századok dokumentumaiból, a cölibátus keletkezéséről, s aztán egyértelműen megerősítette ezeknek a fegyelmi rendelkezéseknek az értékét.
A Latin Egyház új Kánonjogi Kódex-e The 1983-ben, újra megerősítette az ősi hagyományt: "A klerikusok kötelesek teljes és örök önmegtartóztatásban élni a Mennyek Országáért. ezért meg kell tartaniuk a cölibátust, mely Isten rendkívüli ajándéka, mely révén a szent szolgálatban résztvevő osztatlan szívvel könnyebben Krisztushoz tartozhat, és szabadabban szentelheti magát isten és embertestvéreinek szolgálatára."[9]
Ehhez hasonlóan az 1990-es Szinódus eredményét Isten Szolgája, II. János Pál pápa apostoli levelében "Pastores Dabo Vobis," foglalta össze, melyben a pápa a cölibátust az Evangélium radikális követelményének nevezte, mely különösképpen megfelel -annak a jeygyesi kapcsolatnak– és születik abból-, melybe a pap a papszentelés által Jézus Krisztussal kerül. [10]
A Katolikus Egyház Katekizmusa 1992-ben jelent meg, s benne össze van gyüjtve a II. vatikáni Zsinat nagyszerű eseményének minden gyümölcse, a KEK megerősíti ugyanezt a tanítást "A Latin Egyház minden felszentelt szolgáját – az állandó diákonusokat kivéve, általában olyan hivő férfiak közül választják, akik celebsz életet élnek, s akiknek szándékuk Isten Országáért megmaradni a cölibátusban"[11]
A közelmúlt Szinódusa az Eukarisztiáról maga is, az előkészítő dokumentumban és a végső határozatában is, melyet XVI. Benedek pápa hagyott jóvá, a 11. pontban így ír: "A Latin Egyház cölibátus gyakorlatának fontosságát és mérhetetlen nagy érték jellegét annak ellenére elsimerjük, hogy a világ bizonyos részein hiány van papokban, és Isten népe éhezi az Eukarisztiát.”
XVI. Benedek pápa 2006 november 16-án elnökölt a Romai Kúria vezetőinek rendszeres találkozásán. Ekkor a papi cölibátus értéke, mely összhangban van a töretlen katolikus hagyománnyal újra megerősítést nyert, és az is, hogy szükséges a szemináriumokban – és a már felszentelt papságnak is szükséges - az egészséges emberi és keresztényi képzés.
A szent cölibátus indokai
VI. Pál pápa enciklikájában, a "Sacerdotalis Caelibatus,"- ban bemutatja a papi cölibátus akkori helyzetét, abból a szempontból, hogy mi szól mellette és mi szól ellene. Első szavai kemények és időszerűek "A papi cölibátusra évszázadokon át úgy vigyázott az Egyház, mint egy értékes drágakőre, és értékességét egyértelműen őrzi ma is, amikor korunkban az emberiség és a világ alapvető változáson ment át. ."[12]
VI. Pál feltárta a maga elmélkedését, azt, hogy hogyan kérdezte önmagát, azért, hogy válaszolni tudjon a felvetett ellenvéleményekre. Azt a következtetést vonta le: "Mindennek következtében azt tartjuk megfelelőnek, hogy a szent cölibátus törvénye továbbra is tartozzon hozzá az egyházi szolgálatokhoz. Ennek a törvénynek elő kell segítenie azt, hogy az egyház szolgája kifejezetten, egyértelműen és teljesen Krisztus és az Egyház szeretetét válassza, segítenie kell abban, hogy magát teljesen Isten nyilvános imádására és az Egyház szolgálatára átadja, s egyúttal ez különböztesse is meg életállapotát a hivőkétől és a világtól."[13]
"Igaz," tette hozzá a Pápa, "hogy a szűzességet, ahogyan azt a II. Vatikáni Zsinat kimondta nem természeténél fogva tartozik a papsághoz. Ez kitűnik az ősegyház és a Keleti Egyház gyakorlatából. (cf. "Presbyterorum Ordinis," no. 16).Ugyanakkor a Zsinat nem habozott ünnepélyesen megerősíteni az ősi, megszentelt és gondviselésszerűen ma is élő törvényét a papi cölibátusnak. Sőt erősíteni akarja a motívumokat, melyek igazolják ezt a törvényt mindazok számára, akik hivő lélekkel, nagylelkű buzgalommal képesek elfogadni Istennek az ajándékait.."[14]
Valóban. A cölibátus Krisztus ajándéka, mellyel megajándékozza azokat, akiket meghív a papságra. Ezt az ajándékoz szeretettel, örömmel és hálával kell fogadni. S akkor a boldogság és életszentség forrása lesz.
VI. Pál pápa három indokát sorolja fel a cölibátusnak, a krisztológiai, az ecclesiológiai és az eszkatológikus jellegét.
Krisztus
újast hozott, az új teremtést. Papsága is őj. Mindent megújít. Jézus az Atya Egyszülötte, aki a világba küldetett, emberré lett, azért, hogy a bűnnek és a halálnak alávetett ember újjászülessen, s az újjászületés által beléphessen Isten Országába."Az Atya akaratának való teljes átadottságában, Jézus a Pascha Misztériumban hozta létre ezt az új teremtést, mely által az időbe és a világba az élet új szublimált és isteni módját, mely radikálisan átalakítja az ember állapotát."[15]
Magát a házasságot is, melyet Isten a teremtésben megáldott, de melyet a bűn megrontott, megújította Krisztus, aki a házasságot szentségi méltóságra emelve, a maga és az egyház egységének misztikus szimbólumává tette. de krisztus, aki az új és tökéletesebb szövetség közvetítője, új lehetőséget nyitott arra, hogy az ember egészen és közvetlenül az Úrhoz tartozhasson, s csak vele, az ő ügyeivel törődjön, s így még világosabban és teljesebben kinyilvánulhasson az Újszövetség alapvetően átalakító valósága. ."[16]
Ez az újdonság, j folyamat a szűzi élet, ahogyan Jézus maga is élte az ég és föld, az Atya és az emberi nem közötti közvetítői feladatát,
Így tudatában vagyunk annak, hogy az Úr hűséges követése a szüzességben, mely áldozatot is jelent, elvezet bennünket a boldogsághozIsten senkit sem hív boldogtalanságra. De a boldogság mindig kéz a kézben jár a hűséggel. II. János Pál pápa mondta ezt a Rio de Janeiro-i Családok II. Világtalálkozóján a házaspároknak.
A mi világunk számára, mely tele van szórakozással, felületes élvezettel, melyet eluralnak az evilági dolgok, különösen a technológia és a tudomány fejlődése óta, ha csak a bilógiai és biotechnológiai tudományokra gondolunk is, alapvető fontosságú az élet utáni, az eljövendő élet, a
paruzia, az új teremtés meghirdetése. Igen fontos az is, hogy az igazi jóról új ismerete legyen az embernek, mely szabad az előítéletek kétértelműségtől, mely a szenvedésből és ellentmondásokból fakad, s mely új emberi fejlődést tehet lehetővé.
Krisztushoz hasonlóan és Krisztusban a pap misztikus módon jegyzi el magát az Egyházzal, és kizárólagos szeretetet vállal az Egyház iránt. Teljesen odaszentelve magát Krisztus és a Titokzatos Test ügyének, a pap teljes lelki szabadságot élvez ahhoz, hogy magát fenntartás nélküli szeretettel, egészen az emberek szolgálatára rendelje. .
"Hasonló módon, mint ahogyan a családi életben legitim szeretetben naponta fel kell adnia önszeretetét Krisztusért és az Ő Országáért, a pap életének dicsőségét és termékenységét Krisztusban fogja megtalálni, mert hozzá hasonlóan, és benne szereti s adja át magát Isten gyermekeinek.."[21]
Az encilika azt is hozzáteszi, hogy a cölibátus megkönnyíti, hogy a pap magát Isten Igéjének és az imának szentelje, felkészíti arra, hogy egész életét az áldozat jellemezze, s áldozatul az oltárra tegye.[22]
A tisztaság, a cölibátus értéke
A kánoni kötelesség előzményeként, a cölibátus Isten ajándéka az Egyház számára. Méltó módja annak, hogy valaki magát teljesen az Úrnak adja .
Összehasonlítva a cölibátus ősi gyakorlatát és a szerzetesi konszekráció fogadalomtételét, minden kétségen felül áll, hogy nincs más jogos magyarázata és igazolása az egyházi cölibátusnak,mint az Úrnak való feltéten önátadás, kapcsolat, melynek érzelmi szempontból kizárólagosnak kell lennie. Ennek feltétele az erős személyi és közösségi kapcsolat Krisztussal, aki átalakítja tanítványainak szívét.
A Latin Ritusú Katolikus Egyház szerint a cölibátus az apostoli időktől kezdve fejlődött ki, mint a papnak az úrral való kapcsolata, melyet az Úrnak Péterhez intézett kérdése inspirált: "Jobban szeretsz-e engem, mint ezek?”
A cölibátus elsősorban a szeretet jele és forrása. "[24] A szeretet a keresztény élet legfőbb kritériuma, s a cölibátus a szeretet útja, akkor is, ha a Mt. Evangélium szerint, jézus maga mondja, nem érti meg mindenki, csak, akinek megadatik. [25]
A szeretetnek a maga klasszikus formájában kettős arculata van: Isten és ember szeretet. "A Mennyek Országa miatti szüzesség illetve cölibátus megtartásával a papok őj és kiváló módon konszekrálják magukat Krisztusnak. Így osztatlan szívvel képesek ragaszkodni Hozzá. [26]
Szent Pál a cölibátust és a szüzességet úgy említi, mint, azt a módot, hogy megosztottság nélkül Isten kedvét keressük, mint ami a szeretet útja, mely sajátos hivatást feltételet, s ebben az értelemben karizma, s ezért mivoltánál fogva igen értékes a keresztények és a papok számára is
A szerető pasztorációban a radikális istenszeretet a testvérek iránti szeretetté válik. A "Presbyterorum Ordinis"-ban azt olvassuk, hogy a papok, a cölibátusban, s a cölibátus által szabadabban szentelik magukat Isten és az ember szolgálatára. Kevésbé terhes számukra Isten Országának és a mennyei újjászületésnek a szolgálata. Ily módon jobban felkészülnek arra, hogy mindenkit Krisztusban testvérükké tudjanak fogadni. ."[28]
Általános tapasztalat, hogy könnyebb azok számára, akik Krisztuson kívül senkihez sem kötődnek érzelmileg – bármilyen jogszerű vagy szent kapcsolat is legyen az, hogy szívüket teljesen és fenntartás nélkül embertestvéreiknek szenteljék.
Jézus Krisztus történelmi lénye a leg láthatóbb jele annak, hogy az Istenért önként vállalt tisztaság a hivatás szolid alapja, keresztény síkon és az emberi logika szerint is.
Ha a rendes keresztény élet sem zárhatja ki a kereszt valóságát, mennyivel összeegyeztethetetlenebb lenne a Megfeszített látásmódját a papi életmódból eltávolítani.
A szenvedés, olykor a kimerültség, unalom, megaláztatás előfordulnak a papi életben, de nem determinálják azt végérvényesen. A Krisztus követés vállalásával az egyén megtanulja, hogyan kövesse Őt a Kálváriára, értelmet nyer, hogy a kereszt vállalása lényeges része a követés radikalitásának.
Míg a házasság szentsége az Egyház jelenében gyökerezik, teljesen belenő ebbe a földi valóságba, s azt így a megszentelődés helyévé teszi, a cölibátus közvetlenül az eljövendőre utal, a teremtett világ végső beteljesedésére, mely csak az idők végezetével érkezik el.
Az Egyház kétezeréves bölcsessége ismeri az emberi természetet, s az idők folyamán számos alapvető és szükséges feltételt határozott meg, ahhoz, hogy elősegítse gyermekeinek a cölibátus természetfeletti karizmájához való hűségét.
Ezek között a jelen Tanítóhivatal is kiemeli a papok lelki képzésének fontosságát. "Pastores Dabo Vobis" kijelenti: "A papságra való felkészülés idején tanuljuk meg, hogyan válaszoljunk szívből Krisztus alapvető kérdésére: Szeretsz-e engem? A papságra készülők számára a válasz nem lehet más csak a teljes önátadás "[30]
Ebben a vonatkozásban a képzés éve alapvetően fontosak, a családban eltöltött korábbi évek is, és még inkább a szemináriumi évek A szeretetnek valódi iskolája kell, hogy legyen az apostoli közösséghez hasonlóan, a fiatal szeminaristák közössége Jézus körül, akik várják a küldetésükhöz a Szentlélek ajándékát.
"A pap kapcsolata Jézus Krisztushoz, s benne az Egyházhoz, a pap leglényegéhez tartozik, a konszekráció, a felkenés szentségi erejénél fogva, s ebből fakad az aktivitása, szolgálata, küldetése.."[31]
A papság nem más, mint bensőségesen Jézus Krisztussal egyesült élet, amit barátságként ."[32] bensőséges kapcsolatként írhatunk le. ."[33] A papi élet lényege értelmetlen Krisztus nélkül. S éppen ebben rejlik tanúságtevő ereje. A Mennyek Országáért vállalt szüzesség valóság, krisztus miatt létezik, aki ezt lehetővé tette.
Az Úr iránti szeretet akkor hiteles ha totális. Krisztus kizárólagos szeretete feltételezi az ő mély ismeretét, a vele való közeli személyes kapcsolatot, azonosulást, au Ő gondolataihoz való hasonulást végső soron az Evangéliumok követelményeinek feltétel nélküli, radikális elfogadását.
Csak Krisztus mély megtapasztalásán keresztül lehet tanúságot tenni Istenről, a papi élet egésze az Úrral való kapcsolattól függ, az Ő mártiriumának, tanúságtételének a megtapasztalásától.
Csak az, akinek Jézus valóban a barátja és Ura, aki élvezi a vele való közösséget, lehet a Mindenható tanúja. Krisztus nem pusztán a személyes reflexió, teológia reflexió vagy történelmi emlékezés tárgya, ő az Úr, aki jelen van, aki él, mert Ő a Föltámadott, és mi csak olyan mértékben élünk, amennyiben egyre teljesebben részesedünk az Ő életében. A papi élet lényege ennek a hitnek a kifejtése
Az enciklika ennek következtében azt mondja: "A pap mindenekelőtt ki kell, hogy bontakoztassa a kegyelem által benne keltett szeretettel a Krisztussal való bensőséges kapcsolatot, és fel kell, hogy fedezze ezt a kimeríthetetlen és gazdagító szolgálatot, s egyre mélyebben át kell élnie az Egyház misztériumát. Amennyiben eltávolodik ettől a misztériumtól annak a veszélynek teszi ki magát, hogy élete értelmetlennek és megalapozatlannak fog tűnni 34]
A Krisztus iránti szeretetben való képzésnek együtt kell járnia az Isten Országa szenevdélyes szeretetének, mert ez is a cölibátus megőrzésének lényegi eleme. Ezért képes örömtelien dolgozni, erőfeszítéseket tenni, Krisztus egyre mélyebb megismeréséért, szeretéséért, követéséért.
A földműveshez hasonlóan, aki értékes drágagyöngyöt talált, s eladja midnenét, hogy megvegye azt a szántóföldet, azok, akik rátaláltak Krisztusra és vele és érte töltik egész életüket, nem tehetnek mást, mint hogy azért dolgoznak, hogy mások is kapcsolatba kerüljenek vele.
Alapvető és lényeges követelmény az ima. Az ima nélkülözhetetlen a keresztény életben, és a pap életében is. Az imádságnak rendkívüli figyelmet kell szentelni
A szentmise megünneplése, a Zsolozsma, a rendszeres szentgyónás, a Boldogságos Szent Szűzzel való kapcsolat, a lelkigyakorlat, a szentolvasó napi elimádkozása a szeretetnek lelki jelei, melyek ha hiányoznak, nagyon könnyen helyettesitődhetnek értéktelen pótszerekkel, személyes ambiciókkal, anyagiassággal, szexel.
Ahogy a Szentatya a Római Kúriához intézett beszédében 2006 december 22-én mondta, egy pap annál inkább Isten embere, minél teocentrikusabb az élete, s ennek arányában lesz hatékony és termékeny a tanúságtétele, és hoz gazdag gyümölcsöt szolgálata. Nincs ellentét az Istenhez való hűség és az emberhez való hűség között., ellenkezőleg, az előző feltétele az utóbbinak. Conclusion: a holy vocation
A "Pastores Dabo Vobis," mely beszél a papok szentségre való meghívásáról, és aláhúzza a Krisztussal való személyes kapcsolat fontosságát, még más fontos elemet is kiemel: A pap arra hivatott, hogy hirdesse az Evangéliumot, úgy tekint magára, mint aki azt a megbízást kapta, hogy mindenkinek elvigye azt. Természetes tehát, hogy elsősorban neki magának kell elfogadnia ajándékként a saját élete számára az Evangéliumot, mint üdvösséget, mely őt szent életre kötelezi.
Ebben az összefüggésben beszél II. János Pál az evangéliumi radikalizmusról, melynek jellemeznie kell a papi életzsentséget. Ezért lehet az evangéliumi tanácsokat, melyeket az Egyház javasol, és a különböző konszekrált életforma életre vált, úgy tekinteni, mint eligazítő térképet ehhez a radikális életúthoz, melyre sajátos módon a pap is hűségesnek lenni hivatott.
A "Pastores Dabo Vobis" kimondja: "Az evangéliumi radikalizmusnak sajátos és jelentős kifejeződési formái az evangéliumi tanácsok, melyeket Jézus a Hegyi beszédben javasolt, s melyek közül bensőséges kapcsolat van az engedelmesség, a tisztaság és a szegénység között- A pap arra hivatott, hogy megélje ezeket a tanácsokat, azoknak a célnak megfelelően, melyek sajátosan következnek papi hivatásából és kifejezik azt. ."[35]
A posztszinodális apostoli exhortáció kiemeli: "A Szentlélek a pap konszekrálásánál Jézus Krisztushoz teszi őt hasonlóvá a Főhöz és Pásztorhoz, és vele létesít köteléket, melyet a papnak el kell sajátítania, meg kell élnie szabad és tudatos módon, egyre teljesebb élet és szeretet közösségben, úgy, hogy egyre teljesebben elsajátítsa Jézus Krisztusnak az érzületét és magatartását. Az Úr Jézus és a pap között létrejött kötelék ontológiai és pszichológiai, szentségi és morális kötelék, s ez az alapja és ereje a Lélek szerinti életnek, az evangéliumi radikalizmusnak, melyre minden pap hivatott ma is, s mely megkívánja sz állandó lelki képzést. ."[36]
Az egyházi cölibátus mennyegzős karaktere megfelel krisztus és az egyház kapcsolatának, és a pap arra hivatott,h ogy értelmezze és élje ezt, ehhez ki kell, hogy táguljon az értelme, meg kell, hogy világosodjon és melegedjen a szíve. A cölibátusnak boldog áldozatnak kell lennie, krisztussal együtt kell megélni, azért, hogy Ő árassza a papba az Ő jóságát, és kimondhatatlan szeretetének teljességét
Ebben a vonatkozásban ad magyarázatot XVI. Benedek: "A cölibátus alapját össze lehet foglalni a kifejezésben: Dominus pars mea, - Isten az én osztályrésze, - Ő az én országom. A cölibátus csak teocentrikus lehet. Nem jelentheti a szerelem megvetését, sőt azt kell, hogy jelentse, hogy egyre teljesebben átadja magát az emésztő Isten szeretetnek, hálás a vele való intim életközösségért, az ember szolgálatáért. A cölibátus a hitről tanuskodik, az istenbe vetett hitről, mely egy olyan életformában jelenik meg, melynek értelmes alapja csak az Isten lehet.
1. Cf. Father Ignace de la Potterie , Il fondamento biblico del celibato sacerdotale, in Solo per amore. Riflessioni sul celibato sacerdotale, Cinisello Balsamo, 1993, pp. 14-15.
2. Cf. Alfons-Marie Stickler, in Ch. Cochini, Origines apostoliques du Célibat sacerdotal, Preface, p. 6.
3. Cf. Heinrich Denzinger, Enchiridion symbolorum definitionum et declarationum de rebus fidei et morum, ed. P. Hünermann., Bologna, 1995, nn. 118-119, p. 61.
4. Ibid., op. cit., n. 185, p. 103; [n. 10].
5. Cf. ibid., op. cit., n. 711, p. 405.
6. Ibid., op. cit., n. 1809, p. 739.
7. Second Vatican Council, Decree on the Ministry and Life of Priests, Presbyterorum Ordinis, n. 16.
8. Enchiridion of the Synod of Bishops, 1, 1965-1988 ed. General Secretariat of the Synod of Bishops, Bologna, 2005, nn. 755-855; 1068-1114; especially nn. 1100-1105.
9. Code of Canon Law, canon 277, §1.
10. John Paul II, Post-Synodal Apostolic Exhortation Pastores Dabo Vobis, 25 March 1992, n. 44.
11. Catechism of the Catholic Church, n. 1579.
12. Paul VI, Encyclical Letter Sacerdotalis Caelibatus, n. 1.
13. Ibid., n. 14.
14. Ibid., n. 17.
15. Ibid., n. 19.
16. Ibid., n. 20.
17. Ibid., n. 21.
18. Cf. Second Vatican Council, Dogmatic Constitution on the Church, Lumen Gentium, n. 5.
19. Paul VI, Sacerdotalis Caelibatus, n. 34.
20. Ibid., n. 26.
21. Ibid., n. 30.
22. Cf. ibid., nn. 27-29.
23. John 21:15.
24. Paul VI, Sacerdotalis Caelibatus, n. 24.
25. Matthew 19:11.
26. Second Vatican Council, Presbyterorum Ordinis, n. 16.
27. Cf. I Corinthians 7:32-33.
28. Second Vatican Council, Presbyterorum Ordinis, n. 16.
29. Paul VI, Sacerdotalis Caelibatus, n. 21.
30. John Paul II, Pastores Dabo Vobis, n. 42.
31. Ibid., n. 16.
32. Ibid., n. 46.
33. Ibid.
34. Paul VI, Sacerdotalis Caelibatus, n. 75.
35. John Paul II, Pastores Dabo Vobis, n. 27.
36. Ibid., n. 72.
37. Benedict XVI, Address at the Audience with the Roman Curia for the Exchange of Christmas Greetings, 22 December 2006; L'Osservatore Romano English edition, 3 January 2007, p. 5.
[Text adapted]
ZE07032401
For reprint permission, please contact infoenglish@zenit.org.
Visit our web page at http://www.zenit.org/
To SUBSCRIBE or UNSUBSCRIBE:
http://www.zenit.org/english/subscribe.html
To give a ZENIT gift subscription:
http://www.zenit.org/english/ gift.html
To make a one-time donation to support ZENIT:
http://www.zenit.org/donation/order/donation.html
To make a monthly donation:
http://zenit.org/donation/order/monthly-donations.html
SEND US YOUR NEWS:
Please send press releases, statements and other information to our international news desk at:
news@zenit.org.
