A budaörsi Művészet a Nemzetért Alapítvány és a kárpátaljai (Tiszaújhely) Tedd a jót alapítvány közös programjai

A képeket Novák Györgynek köszönjük.

A budaörsi Művészet a Nemzetért Alapítvány és a kárpátaljai (Tiszaújhely) Tedd a jót alapítvány közötti szoros kapcsolat 2010. június 12-14. között egy új színfolttal bővült, amikor Budaörsről egy hét tagú csapat indult Kárpátaljára.
Vendégei voltunk a kárpátaljaiaknak, mely látogatás keretén belül Nagyszőlősön irodalmi előadást mutattunk be majd ezután a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház ifjúsági csoportja, Éva néni irányításával egy igen megható és elgondolkodtató előadást mutatott be, Trianon emlékére.
Munkácson, a várban megszerveztük és részt vettünk a megnyitóján annak a kiállításnak, amely a budaörsi Gólya Edit grafikus művész képeit tárja a látogatók elé. A művésznő bevallása szerint „Mivel én grafikusművész és népművész is vagyok, az a célom, hogy az „elit” és a paraszti kultúrát azonos hangsúllyal – mindkettő fontosságát kiemelve – tegyem befogadhatóvá a közönség számára.”
A várban nyolcvannégy évi távollét után ismét fenn van a munkácsi vár bástyáján a millenniumi turulszobor. Az 1945-ben elpusztított szobor másolatát Belény Mihály szobrász készítette el. Érdemes itt megemlíteni, hogy az 1896. évi VIII. törvénycikk első paragrafusában rögzítette:
„a törvényhozás a honalapítás ezredik évfordulójának maradandó emlékekkel való megörökítése czéljából elhatározza, hogy
a) Budapesten a városligetnek az Andrássy-út és a tó közötti részében a honalapító Árpádot és a nemzet egész történelmi múltját megörökítő emlékművet állít,
b) az ország hét különböző pontján, nevezetesen: a munkácsi várhegyen, a nyitrai Zobor hegyen, a Morva vizének a Dunába torkolásánál emelkedő dévényi várhegyen, Pannonhalmán, a zimonyi várhegyen, Pusztaszeren és a brassói Czenk hegyen emlékoszlopokat (turul) emel,
c) Budapesten a várban a Nagy-Boldogasszonyról elnevezett koronázási templom melletti Halászbástyán Szent István király lovas szobrát állítja fel,
d) országos szépművészeti múzeumot létesít s annak gyűjteményei befogadására Budapesten alkalmas helyen megfelelő épületet emel,
e) az ország különböző vidékein 400 új népiskolát állít fel.”

(idézet a törvénycikkből)

Vendéglátóinknak ezúton is köszönjük a szívélyes fogadtatást.

Budaörs, 2010. június 21.
Novák György

Gólya Edit munkáiból: