Heti útravalók

2009. március 22.

A budaörsi Nepomuki Szent János Plébánia Vasárnapi Értesítője

Útravaló nagyböjt 4. hetére - 2009. március 22.

 
 

OLVASMÁNY (2 Krón 36,14-16. 19-23)

A Szerző visszatekint népe történetére a babiloni fogság után. Isten a szövetséghez híven mindig figyelmeztette népét a próféták által, de a vezetők nem hallgattak rá. Ezért jogos volt a büntetés, a templom és a város pusztulása meg a fogság. De Isten büntetése az irgalom jele is, mert felhív a bűnbánatra. Isten tehát az ember javát akarja, nem a büntetést.
 
Cidkijának, Júda utolsó királyának napjaiban nemcsak a nép, ha nem a papok összes elöljárói is sok-sok hűtlenséget követtek el, utánozva a nemzetek valamennyi iszonyatos dolgát. Megszentségtelenítették az Úr templomát, amelyet pedig ő tett szentté Jeruzsálemben Az Úr, atyáik Istene, követei által még jókor és ismételten elküldte hozzájuk figyelmeztetéseit. Kímélni akarta népét és a maga lakóhelyét. De ők kigúnyolták Isten követeit, megvetették üzeneteit, és kinevették prófétáit. Végül az Úr haragja visszavonhatatlanul népére zúdult. Ellenségeik a templomot felgyújtották, Jeruzsálem falait lerombolták, valamennyi palotáját és minden drágaságát elhamvasztották, és teljesen elpusztították. Aki a kardtól megmenekült, az fogságba került Babilonban. Szolgái lettek királynak és utódainak, míg uralomra nem jutott a perzsa királyság. Így teljesedett be az Úrnak Jeremiás próféta által mondott szava: Pusztaság lesz az ország és nyugodni fog hetven esztendeig. míg e nyugalom által elégtételt nem szolgáltat a megszentségtelenített szombatokért.
Az Úr teljesíteni akarta Jeremiás próféta által mondott szavát. Azért Kürosznak, a perzsák királyának első évében fölébresztette Kürosznak, a perzsák királyának lelkét. Ő a következő felhívást intézte egész birodalmához, mégpedig írásban is; „Így szól Kürosz, a perzsa király: Az Úr, az ég Istene nekem adta a föld minden országát. Ő megparancsolta, hogy templomot építsek neki a Júdában fekvő Jeruzsálemben. Aki közületek az ő népéhez tartozik, legyen azzal az Ő Istene, és térjen haza.”
 
VÁLASZOS ZSOLTÁR (136,1-2.3.4-5.6)
Válasz: Ragadjon ínyemhez a nyelvem, * ha megfeledkezem rólad.
 
SZENTLECKE (Ef 2,4-10)
A megváltást, az üdvösséget Jézus Krisztus hozta, nélküle az ember ki volna téve a lelki halálnak. Isten azonban szereti teremtményeit és Krisztus feltámadásában megmutatta, hogy egészen át alakíthatja természetünket. A megigazulásban már a feltámadt Krisztus életének hatását hordozzuk magunkban, tehát Új teremtménnyé válunk vele együtt. Ennek az újdonságnak az élet alakításában is meg kell mutatkoznia.
 
Testvéreim! A végtelenül irgalmas isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket is, bűneink miatt halottakat. Így kegyelméből kaptátok az üdvösséget. Feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett, hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, irántunk való jóságából.
Kegyelemből részesültetek az üdvösségben, a hit által. Ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. Az Ő alkotása vagyunk Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.
 
EVANGÉLIUM (Jn 3,14-21)
Jézus magyarázza eljövetelének célját. A kiindulás az Atyának a világ iránt való szeretete. A bűn ellenére sem vonta vissza jóindulatát, hanem elküldte Fiát, s lehetőséget adott neki, hogy áldozatával jóvátegye a világ bűneit. Mi a hitben azonosulunk a meghalt és feltámadt Krisztussal, és részesei leszünk istenfiúságának. Aki viszont nem hisz, az kizárja magát a világosságból és az isteni életből. Isten irgalma annak ellenére is érvényesül, hogy az emberek jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot. A világosság tükrözése is keresztény feladat.
 
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”
 

A nagyböjt régen és ma
II. A nagyböjt ma

 
Napjainkban, amikor már nincsenek vezeklők, s a keresztség szentségét a felnőttek már nem kizárólag Nagyszombaton vehetik fel, a Húsvét előtti idő minden keresztény ember számára az élet megújításának ideje az Úr Jézus szellemében. Krisztussal keresztre kell feszítenünk bűneinket őszinte bánattal és elégtétellel (húsvéti gyónás) és a dicsőségesen győzedelmes királyunkkal fel kell támadnunk a bűn sírjából (húsvéti szentáldozás).
Ennek a fenséges célnak elérésére három eszközünk van: a böjt, az imádság és az alamizsna.
„A böjtölés tisztítja a szívet, megvilágítja az értelmet, erősíti az akaratot gyöngíti az érzékiséget, megfékezi a vágyakat, a szenvedélyek fáklyáit eloltja és meggyújtja a tisztaság világosságát” — mondta Szent Ágoston. A testi böjt azonban a negyvennapos programnak csak egyik fele. A másik a lélek böjtje: meg kell fékezni bensőnket, rendetlen hajlamainkat, és vissza fogottabbá kell tennünk világi szórakozásainkat is.
Az imádságról így ír szent Benedek: „Akkor tartjuk meg méltóan a böjtöt, ha könnyeink közt imádkozunk, szent olvasmányokkal foglalkozunk és a szívbeli töredelmet keltjük fel magunkban.” Azért, ha lehet, most minden nap vegyünk részt szentmisén, hiszen az Egyház is minden napra külön miseszöveget ad. Az is imádság, ha keresztúti ájtatosságot végzünk, vagy szentbeszédeket hallgatunk, pl. nagyböjti lelkigyakorlat keretében.
Az alamizsna, a jótékonykodás elégtételül szolgálhat elkövetett bűneinkért Az irgalmasság testi és lelki cselekedetei, melyeket most szeretetből teszünk, később belépőként szolgálhat számunkra az Örök Boldogságba.
 
 

Hirdetéseink

 
 
Egyházközségünk bankszámlaszáma az CIB Banknál:
11103303-19828983-36000001
Magyar Katolikus Egyház:                                                       0011
Caritas Alapítvány Budaörs adószáma:                              19180210-1-13
Karizma Nevelési-oktatási Alapítvány adószáma:            18681505-1-13
Egyházközségünk honlapjának címe:                                  www.budaorsromkath.hu
 
 
Az elmúlt héten a keresztség szentségében részesültek
Bujdosó Napsugár Csenge
Strang Júlia
 
Az elmúlt héten eltemetett halottunk
Gergelyfi János
 
Adj, Uram, örök nyugodalmat neki! És az örök világosság fényeskedjék neki!

2010-2011

2011-2012

2009. március 15.

A budaörsi Nepomuki Szent János Plébánia Vasárnapi Értesítője

 Útravaló nagyböjt 3. hetére - 2009. március 15.  

 
 
OLVASMÁNY (Kiv 20,1-3. 7-8. 12-17)
A vallás az embernek Istennel való kapcsolata, ahogy azt a kinyilatkoztatás elénk tárja. Isten a maga elkötelezettségének a szövetség nevet adta. A kinyilatkoztatás hihetőségének igazolásai a csodák és az is, hogy az erkölcsi követelmények összhangban állnak a természettörvénnyel. A tízparancsolat ezért is kötelez bennünket. Olyan alapvető követelményeket tartalmaz, amelyek az egyén ás a közösség életének emberi szintjét biztosítják.
 
Isten a Sínai-hegynél táborozó népnek ezeket a parancsolatokat hirdette ki:
„Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más Istened rajtam kívül! Uradnak, Istenednek nevét ne vedd hiába, mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki az Ő nevét hiába veszi! Emlékezzél meg a szombatról és szenteld meg! Tiszteld atyádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked! Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen! Ne kívánd el felebarátod hazát, ne kívánd el felebarátod feleségét, sem szolgáját, sem szolgálólányát, sem szarvasmarháját, sem szamarát, sem más egyebet, ami az övé!”
 
VÁLASZOS ZSOLTÁR (18,8.9.10.11)
Válasz: Uram, Istenem, * örök életet adó igéid vannak.
 
SZENTLECKE (1 Kor 1,22-25)
A megváltatlan ember mindig várt valamit az istenségtől, de várakozását színezték földi vágyai. Az apostol szerint a zsidók olyat; jeleket vártak, amely népük kiváltságait biztosította. A görögök a vallásba saját bölcselkedésüket vitték bele. Jézus Krisztusban azonban Isten igazi titka jelent meg, amit csak a hitben lehet felfogni, és értelmezni. Aki így megismeri Krisztust, meglátja, hogy benne Isten szeretete és bölcsessége nyilatkozott meg.
 
Testvéreim! A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg oktalanság, a meg hívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.
Hiszen Istennek az „oktalansága” bölcsebb az embereknél, és Istennek a „gyöngesége” erősebb az embereknél.
 
EVANGÉLIUM (Jn 2,13-25)
Jézusnak joga volt ahhoz, hogy a régi próféták stílusában is szóljon népéhez és kifogásolja a vallási visszaéléseket. A templom megtisztítása ilyet tett volt. A zsidók jelet kérnek annak igazolására, hogy neki igazi prófétai küldetése van. Ő már elég csodával igazolta magát, de azokat nem fogadták el. Ezért ad titokzatos választ, amely halálára és feltámadására utal. Embersége valóban az Isten temploma és feltámadásában is az marad. Ő tehát örök jele az üdvösségnek.
 
Abban az időben: mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, ős kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat ‚és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe. jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
És amíg Jézus a Húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben.
 

A nagyböjt régen és ma
I. A nagyböjt régen

 
Szent Iréneusz püspök (†202) írása szerint a második században a húsvéti böjt csak két napig tartott, Nagypénteken és Nagyszombaton, mikor az Isteni Vőlegényt kiszakították övéi közül, s azok utána szomorkodtak.
A harmadik századból származó iratok szerint már kb. két hétig tartott a böjt. A negyedik században már majdnem általános volt a „Quadra gesima”, a 40 napos böjt. Ez elvileg az első nagyböjti vasárnappal kezdődött, de mivel vasárnap nem böjtöltek, ezért tulajdonképpen csak 36 napig tartott. Valószínűleg Nagy Szent Gergely pápa csatolta ehhez az időszakhoz a Hamvazószerdától vasárnapig terjedő 4 napot hogy teljes legyen a 40 nap, amint az Úr Jézus is 40 napig böjtölt.
Amikor Európa népei még jórészt pogányok voltak, akkor ez a 40 nap arra szolgált, hogy a katekumeneket, a keresztségre kijelölt hittanulókat előkészítsék a szent keresztség felvételére, melyet Húsvét vigíliáján, azaz Nagyszombat éjszakáján szolgáltattak ki.
A kora középkorban még egy másik komoly szertartás is járult a nagyböjthöz: a nyilvános bűnösök vezeklése. Ez legtöbbször a nagyböjt elején kezdődött, amikor a vezeklők elhagyták a közösséget, és Nagycsütörtökön fejeződött be az ünnepélyes visszafogadással. Súlyosabb bűnök esetén a vezeklés hónapokon, sőt, éveken át is tarthatott, az illetékes püspök döntésétől függően. Nyilvános vezeklést az Ősegyházban három úgynevezett főbűnért kellett tartani: bálványimádásért, gyilkosságért és erkölcstelenségért.
Az Úr Jézus szenvedése az első négy hétben még nem domborodott ki a liturgiában, csak az utolsó kettőben. Az első négy hét azonban már lelkileg arra készítette elő a híveket, hogy a szenvedés hetén és a nagyhéten teljesen együttérző lélekkel vegyenek részt az Úr Jézus keresztjében. A későbbi középkor áhítata olyan, liturgián kívüli ájtatosságot teremtett meg, mint a keresztúti ájtatosság. A liturgiában a szenvedésről szóló votívmisék és a Fájdalmas Szűz ünnepe ma is tanúsítja a középkor áhitatát.
 

 Hirdetéseink

 
 
Egyházközségünk bankszámlaszáma az CIB Banknál:
11103303-19828983-36000001
Magyar Katolikus Egyház:                                                      0011
Caritas Alapítvány Budaörs adószáma:                             19180210-1-13
Karizma Nevelési-oktatási Alapítvány adószáma:           18681505-1-13
Egyházközségünk honlapjának címe:                                 www.budaorsromkath.hu
 
 

Az elmúlt héten eltemetett halottunk
Dr. Koltai Károlyné Izma
 
Adj, Uram, örök nyugodalmat neki! És az ötök világosság fényeskedjék neki! 

2009. március 8.

A budaörsi Nepomuki Szent János Plébánia Vasárnapi Értesítője

 Útravaló nagyböjt 2. hetére - 2009. március 8.

 
OLVASMÁNY (Ter 22,1-2. 9a. 10-13. 15-18)
Ma különösnek találjuk, hogy Isten ilyen próba elé állítja az embert, de Ábrahám pogány környezetében az emberáldozat nem volt szokatlan, ha veszélytől akartak szabadulni. Isten iránti bizalommal engedelmeskedett, Isten pedig elfogadta engedelmességét, de tudtára adta azt is, hagy nem kíván emberáldozatot.
 
Isten próbára tette Ábrahámot, és így szólt hozzá: „Ábrahám, Ábrahám!” „Itt vagyok” - felelte. Akkor ezt mondta neki: „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Mórija földjére, s ott mutasd be égő áldozatul azon a helyen, amelyet majd mutatok neked.” Amikor megérkeztek a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, kinyújtotta kezét, és vette a kést, hogy feláldozza a fiát. De az Úr angyala rászólt az égből, és azt mondta: „Ábrahám, Ábrahám!” „Itt vagyok” - felelte. Az angyal folytatta: „Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent, és egyetlen fiadat nem tagadtad meg tőlem.” Amikor Ábrahám fölemelte szemét, látott egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Ábrahám odament megfogta a kost és feláldozta égő áldozatul fia helyett.
Azután az Úr angyala az égből másodszor is szólt Ábrahámhoz, és mondta: „Magamra esküszöm - ez az Úr szava -‚ hogy mivel ezt tetted és egyetlen fiadat nem tagadtad meg tőlem, gazdagon megáldalak. Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait, és mint a tengerpart fövenyét; utódaid elfoglalják majd az ellenség kapuját. Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel hallgattál a szavamra.”
 
VÁLASZOS ZSOLTÁR (115,10 és 15. 16-17. 18-19.4)
Válasz: Isten Színe előtt járok ezentúl, * az élők földjén.
 
SZENTLECKE (Róm 8,31 b-34)
Az apostol a reményt akarja megalapozni, amikor arra utal, hogy az Atya szeretete és irgalma miben nyilvánult meg. Áldozatul adta Fiát, illetőleg alkalmat adott neki, hogy élete odaadásával kimutassa engedelmességét. Az Atya őrá rakta bűneinket, hogy bennünket meg igazulttá tegyen. Ezért mondhatjuk, hogy ha Isten velünk, ki ellenünk.
 
Testvéreim! Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki nem kímélte saját Fiát, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?
Ki emel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk?
 
EVANGÉLIUM (Mk 9,2-10)
A színeváltozást megelőzte Péter vallomása (Mk 8, 29) és Jézus bejelentése, hogy szenvedni fog: Ő a látomással az apostoloknak adott tanítást, hogy higgyenek benne majd akkor is, ha szenvedni látják. Az Atya szeretett Fia ő, azért szavának hinni lehet. Mózes és Illés jelenléte arra utal, hogy benne az ószövetségi jövendölések beteljesednek. Személye titokzatos, de az üdvösség üzenetét ő hordozza.
 
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
 
 

Alázatos szolgálat
dr. Meszlényi Zoltán püspök élete

 
dr. Meszlényi Zoltán püspök Meszlényi Zoltán Lajos 1892-ben született Hatvanban, hívő katolikus családban. Az esztergomi bencés gimnázium befejezése után a kitűnő képességű fiatalembert egyetemre elöljárói Rómába küldték, ahol teológiai, bölcseleti és filozófiai doktorátust is szerzett. 1915. október 28-án szentelték pappá. Az Esztergomi Főegyházmegye fiatal papját főpásztora levéltárosnak és szertartónak nevezte ki az Érseki Hivatalba, majd 1917. végén érseki titkári megbízást kapott. 1920-ban Csernoch János érsek Meszlényi Zoltánt, aki kiváló egyházjogászként is segítette munkáját, az Esztergomi Érseki Főszentszék jegyzőjévé nevezte ki. A kővetkező főpásztor, Serédi Jusztinián bíboros, prímási irodaigazgatói beosztással és kanonoki kinevezéssel ismerte el Meszlényi áldozatos munkáját.
Meszlényi Zoltán 1937-ben lett az Esztergomi Főegyházmegye segédpüspöke. Püspöki jelmondata: Fidenter ac fideliter (Hittel és hűséggel). Ezt a mondást igazolta egész addigi és későbbi élete is. Kimagasló egyházkormányzati munkája mellett odaadó figyelemmel fordult az oktatási, szociális és egészségügyi szervezetek tevékenysége, valamint az egyes emberek gondjai, nehézségei felé. Nemcsak hirdette, hanem tettekre is váltotta az evangéliumot.
A második világháborút követő nehéz időkben, miután Mindszenty József bíboros hercegprímást bebörtönözték, s az egyházmegyét ideiglenesen vezető Drahos János általános helynök elhunyt, Meszlényi Zoltán püspököt az egyházi szolgálat iránti lelkiismeretes, csendes, odaadó hűsége késztette arra, hogy minden fenyegetés ellenére elfogadja a káptalani helynöki tisztséget. Ezért az egyházi szolgálatáért hurcolták börtönbe 1950-ben, ahol sok kínzás és szenvedés után vértanú módjára halt meg 1951. március 4-én.
Holttestét 1966-ban egyszerű körülmények között, a nyilvánosság kizárásával temették el az Esztergomi Bazilika altemplomában, ahol ma is nyugszik. 2004. március 10-én kezdődött meg a boldoggá avatási eljárása, amely, remélhetőleg hamarosan befejezéséhez közeledik. Imádkozzuk a következő imádságot Meszlényi Zoltán püspök mielőbbi boldoggá avatásáért.
„Ha a búzaszem nem hull a földbe és el nem hal, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24) Zoltán püspök élete egy ilyen drága mag Egyháza és hazája kertjében. Áldozatát tudatosan és megalkuvás nélkül hozta. Isten kedvesnek találta. Élete a tettrekész és alázatos szolgálat volt és így lett belőle égő áldozat. Kérjük Urunkat, dicsőítse meg őt és emelje boldogaink és szentjeink sorába. Krisztus, ami Urunk által Ámen.
 
 

Hirdetéseink

 
 
Egyházközségünk bankszámlaszáma az CIB Banknál:
11103303-19828983-36000001
Magyar Katolikus Egyház:                                                      0011
Caritas Alapítvány Budaörs adószáma:                             19180210-1-13
Karizma Nevelési-oktatási Alapítvány adószáma:           18681505-1-13
Egyházközségünk honlapjának címe:                                 www.budaorsromkath.hu
 
 

Az elmúlt héten a keresztség szentségében részesült
Pogácsa Leila Lea
 
Az elmúlt héten eltemetett halottaink
Kovács István
Varga Zoltánné Judit
Laboránovits Györgyné Teréz
 
Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik! És az örök világosság fényeskedjék nekik!

2008-2009

2009-2010

2007-2008

2006-2007